Azért vmilyen szinten meg lehet érteni. Hova tűnt az év eleji fradi, amely közel állt, hogy kiverje a bajnoki 2. stuttgartot. Szépen visszaestek, alig lőttek már meccsenként gólokat, holott kezdetben 4-et 5-öt lövögettek. Most megnyerte a bl-t egy olyan sz*r MTK, aminek végképp nincs semmi sansza, hogy netalántán bejusson a 32-be. Igaz, ilyen tettekhez már elmebetegnek kell lenni, de bazzeg ekkora sz*r fradit. Én nem vagyok fradi szurkoló, mindig annak a csapatnak szurkolok, akit a leginkább látok érettnek, hogy felvegye a harcot a nagyokkal. Eddig a fradi védelméből, és elég jó támadósorából tűnt ennek, de hát faszpm az MTK meg a bajnokok ligája az kész poén, megkockáztatom, hogy a 2. körben kiesik, vagyis rögtön ahol játszik.[/quote] Mancs és Bat
Egyetértek mindkettôtökkel. Összefoglalva tömören csak annyit tudok még hozzátenni:
Ami itt magyarországon labdarúgás címszó alatt folyik, az minden csak nem SPORT.
Értse mindenki úgy ahogy akarja. Megértem már 40évet de ilyen lélektelenül focizni a Fradit még életemben nem láttam. Hová lett a legendás FRADI szív?
Egészen biztos vagyok abban is, hogy a meccs után ismét szaporodott a milliomosok tábora néhány fôvel.
J.D.
komix
2003-05-31 08:56:31
Bocsássatok meg , de nem lehet egyetérteni az ilyen viselkedéssel , akármennyire is sz*r a csapat!Ezek sportolók , ha nem jön ki a lépés , meg kell "ölni" őket , és a vendégeket? Én megmondom:ezek mind egytől egyig egyedül semmit nem érnek , gyáva sz*r emberek!Ha rajtam múlna közéjük lőttem volna , de legalábbis Pozsonyt csináltam volna itt is!Ez a minimum , aki azt meri írni , hogy jogos a verés , mert sz*r a csapat , akihez egyébként még dzurkolóként sincs semmi de semmi köze , az ugyanoda való , nem sport kedvelő ember.
Egy szónak is száz a vége:ÉN MINDET EGYTŐL EGYIG LELŐTTEM VOLNA!!!!!!!!!
manchester
2003-05-31 09:52:40
úgy tom, hogy a 2 csapat tulajdonosa Várszegi Gábor vagy kicsoda, ő intézte így, és meg lett mondva, hogy az mtk nyerje a bajnokságot. Ezt hallottam, és ennek tudható be akkor a gyenge játék is.
Zamat
2003-05-31 10:50:21
Mancs: igazad van, ez bunda volt...
Én is kint voltam a maeccsen és elég közel volt a helyem a játékoskijáróhoz, tehát láttam a balhét is.
Csak néhány észrevétel:
1. A Fradi idén még soha nem játszott ilyen sz*rul.
2. Miért volt a kezdőben pl. Leo, aki hónapok óta formán kívül van, miért csak 10 perccel a vége lőtt cserélték le és miért Jovicot küldték be helyette??? Penksa bomba formában van de még csak be sem cserélték!! (Nagyon nem akarta itt vki, hogy a Fradi gólt szerezzen!)
3. 15 perccel a meccs vége előtt egy kopasz intellektuell végigrohant a pálya mellett, hogy az Újpest kiegyenlített. Majd egy oldalvonalhoz közeli szabadrúgásnál bekiabált a Lipcseinek, hogy semmi gáz, meg lehet nyugodni, mert az MTK sem nyer!
4. Várható volt, hogyha a Fradi nem lesz bajnok, balhé lesz. Ehhez képest nemhogy rendőr, hanem még biztonsági is alig volt a pálya mellett. Kábé összesen 20 biztonsági állt ott összesen, akik érdekes módon még csak kísérletet sem tettek arra (oda sem mentek), hogy az elsősorban a B-középből a pályára 5 perccel a vége előtt bemászó embereket visszatartsák.
5. Rendőr még mutatóban sem volt se a pályán, se kívül, csak 20 perccel a lefújás után kezdtek érkezni kisbuszokban, amikor a tömeg már a székházat ostromolta a pálya és a Könyves Kálmán körút felől is.
6. Ami a lefújás után történt, tényleg szégyenletes, de a fentiek figyelembe vételével talán mintha vki így is akarta, hogy történjen...
7. Várszeginek muszáj lesz eladni a Fradit, mert nem lesz ember, aki ezután kimegy meccsre. A játékoskeretből is jónéhány távozó lesz...
Ligur
2003-06-02 12:56:54
szégyen, szégyen, szégyen!!!!
ezek nem emberek, ezek allatok!
amugy ugy hallottam, hogy azert nem voltak rendorok, mert a rendori biztositast kerni kell /es persze meg kell fizetni - 5 milla az ara/. De a Fradibol ezt senki sem akarta. Ennyire biztosak lettek volna a gyozelemben?
Zamat
2003-06-02 15:38:47
| Idézet (Ligur --- Ma: Jun. 02 13:56) | amugy ugy hallottam, hogy azert nem voltak rendorok, mert a rendori biztositast kerni kell /es persze meg kell fizetni - 5 milla az ara/. De a Fradibol ezt senki sem akarta. Ennyire biztosak lettek volna a gyozelemben?[/quote] Nem.
Azért, mert vkinek érdeke volt a botrány...
Minthogy az már előre el volt döntve, hogy nem a Fradi lesz a bajnok.
snowy
2003-06-02 16:55:20
a magyar foci (????) és az azt körülvevő közeg szánalmas, szégyenletes, visszataszító. édesapámnál voltam a 7végén, beszélgettem Vele a meccsről (Ő fradista, versenyzett is ott, más sportágban (evezés)), elkeseredésében azt mondta: ezeket tényleg meg kell verni, mert bunda volt, részben megérti a szurkolók (?) felháborodását, mert nem elég, hogy nem játszottak, nem hajtottak, még hergelték is a közönséget... már másoktól is hallottam, hogy ez így volt...
akkor viszont az Ő hibájuk is, mert tudják, milyen állatok (is) vannak a nézőtéren...
snowy
2003-06-02 17:07:15
És miért volt az, amit a hiradóban láttam, hogy vagy 8-10 eszement állat ütlegelt 1 debreceni játékost, közben Tőlük 3 lépésre állt 3 biztonsági ember (????????) és csak nézték ? az ok, hogy a rendőri biztosítást nem kérték, de az erre fizetett szekjuritis csávóknak nem kellett volna intézkedni?
Zamat
2003-06-02 20:53:24
No ez az.
50-100 vadbarom miatt van ez az egész. A többi szurkoló relikviákat gyűjteni ment be a pályára, ez megszokott dolog. Csak néhány állat kezdett el ütni-vágni mindenkit.
A securityról meg annyit, hogy 1: alig voltak, 2: akik voltak, azok sem csináltak semmit. Ez megint egybevág azzal, hogy vkinek érdeke volt a botrány.
VendégSasi
2003-06-03 00:00:37
Na hali!
Igazából kevés dolog az, ami letisztult bennem az eset óta.
Kint voltam, de magából a verekedésből semmit sem láttam, mert „kissé” csalódottan elhagytam a helyszínt a lefújás után.
A Blikkben megjelent az, hogy kinyitották a menekülő kaput, és ott mentek be az emberek…valójában bemásztak a kerítésen.
Zamat írta, hogy volt egy kopasz, aki „elhitette” az emberekkel, hogy az MTK sem nyert. Ez biztos megtörtént, a kapu mögött bemászó emberek reakcióiból egyértelmű (mutatták, hogy 1-1 az állás Újpesten). Ez aztán végképp támadóvá tette a csapatot, mert eltelt ezután vagy 5 perc, mire tudatosult a játékosokban, hogy át lettek verve.
Szintén a Blikkben volt egy fotó, ami sok mindent elárul: egy rendező kitűzővel rendelkező egyét ütötte meg az egyik debreceni játékost. Most, mielőtt valaki félreértené: nem hivatalos rendező volt az illető! Hypos és emberei járkálnak ilyen kitűzővel! Egyébként pont Karsai Feri volt az, aki később ugyanezt az embert lefogta. A sárga mellényesek: a Predentív (?jól írom?) biztonsági szolgálat is ez egyik ismert ferencvárosi szurkolóé!
Ezek után kit fékezzenek meg? Egyébként az unokaöcsém is biztosított, amit láttam (TV), hogy a debreceni edzőt ők védték amíg kikísérték. Még nem beszéltem vele, hogy mi volt…
Szerintem felejtsünk el minden bunda dolgot! Ez nem volt bunda, bárki bármit mond. Viszont a bajnokságot nem most, hanem fordulókkal ezelőtt elvesztették! Lelketlen, pocsék játékot mutattak be, élén Tökölivel! Talán Leonak sem a budai Rio Cafféban kellett volna az estéit tölteni, és akkor nem játszana ilyen csapnivalóan… bár a csapatban maradása az edző felelősége is.
Elítélem az összes embert, aki kezet emelt FTC vagy DVSC játékos ellen. Nem értem továbbá a mellébeszélést, ami évek óta megy: a fradi pályán ismert emberek csinálták a balhét… azok, akiknek a nevét MINDENKI tudja.
Érdekesség: a meccs szünetében egy parlamentből kiszorult párt szélsőjobbos röplapokat osztogatott, amiben egy vasárnapi rendezvényt hirdetett…én jó papírrepülőt hajtogattam belőle.
Más: meglepődtem, hogy a debreceniek a Fradi bajnokságból való kizárását szorgalmazzák, hisz ha jól emlékszem, akkor őket sem zárták ki néhány éve, amikor az akkor még MTK-s Keneseit valamelyik szurkoló pofán vágta Debrecenben a pályán!
Teljesen kizártnak tartom a bundát, hiszen akkor lehetne inkább kicsit gyanús a dolog ha fordított eset áll elő vagyis az mtk pocsék játékkal kikapott volna. Ezt azért gonolom mert várszeginek miért lenne jó ha a jóval kevésbé népszerű csapata indul a bl-ben? nem barom az az ember. Na meg elképzelhetetlennek tartom hogy van ember (akár még várszegi is) aki azt merné mondani a játékosoknak hogy ne nyerjetek, ne legyetek bajnokok. és ott van gera aki azért maradt a fradinál hogy bajnok legyen és erre hajlandó lenne belemenni ilyen dolgokba? kizárt
Ez nem volt bunda, csak görcsöltek a játékosok(akiknek a többsége szart sem ér).
snowy
2003-06-03 06:52:31
öröm az ürömben, hogy legalább Tököli lemondta a válogatottságot 2 meccs erejéig, jöhet a Kenesei-Szabics ékpár, Ők legalább erőszakosak, rámenősek, nem remeg meg a lábuk a helyzetekben, nem a hátukra pattannak a hosszú indítások
snowy
2003-06-03 07:01:23
| Idézet (mad --- Ma: Jun. 03 02:08) | Ezt azért gonolom mert várszeginek miért lenne jó ha a jóval kevésbé népszerű csapata indul a bl-ben?[/quote] ebben van vmi; pl a Megyeri úton a bajnoki címet ünneplő 200 fős "tömeg" az üres lelátók mellett elég lehangoló volt...
(tudom, nem szabad összehasonlításokat végezni, de Madridban vagy Rómában felemelő látvány lehet a játékosoknak, hogy félmillió ember megy ki ilyenkor csak miattuk az utcákra...)
tök mind1, ki indul a BLben, 2. körös bukta lesz belőle, ahogy rendesen... persze 1 Fradi szereplés esetén a belépődíjjakból bekasszírozott összegek még 1 Fradinak is jól jönnének, nem is beszélve arról, hogy 1 esetleges továbbjutással Várszegi elfogadtatta volna magát még a legantiszemitább érzelmű idiótákkal is...
Zamat
2003-06-03 09:22:54
Egyébként pont Hypos védte a játékosokat!! Láttam a helyemről, meg utána a NS-ben is volt róla szó, hogy üvöltve lökdöste szét a játékosokat verő "drukkereket".
Az a k*cs*g, aki megrúgta Szentes Lázárt meg tőlem 3 széknyire ült. Már félidőben seggrészeg volt és félig tele sörösdobozokkal (még jó, hogy behozni nem lehet, de bent a büfében így adják...) igyekezett eltalálni az oldalvonalhoz közelítő debrecenieket.
A bundáról meg annyit, hogy nem feltétlenül a BL-en akar nyerészkedni Várszegi. Mint írtátok, úgysem jut messzire egyik csapat sem, nagyobb pénz meg csak főtáblára kerülés esetén járna. Viszont bejelentette, hogy eladja az MTK-t (!). Namost nyilván jóval nagyobb pénzt kap érte, ha a bajnokcsapatot adja el, mint egy második helyezettet. Utoljára még kaszált rajtuk egy nagyot.
A magyar foci helyzetét elnézve meg ne mondja nekem senki, hogy a tulaj nem mondhatta azt, hogy ti itt most nem nyerhettek.
Ligur
2003-06-03 10:58:07
Zamat
valahol azt olvastam, hogy szimbolikus 1 forintert adja el a tulajdonreszet...
hogy neki ebben mi a jo???
Zamat
2003-06-03 15:24:54
Legalábbis ezt mondták. Azért kötve hiszem, legfeljebb nem kötik a nyilvánosság orrára a tényleges vételárat.
MTK: egy forintért eladta, de kinek? A Fotex vezérigazgatójának! Papíron nem lesz köze hozzá, de attól még ő irányítja, hisz a legnagyobb bizalmasa az új tulaj!
Egyébként az egy körös buktáról jut eszembe: a Milán BL győzelmével a magyar bajnok egy kalappal feljebb került, és így kimarad a BL előselejtező! Sőt már valahol olvastam is, hogy megvan az a 6 csapat, akiket kaphat a bajnok: Celtic, Anderlecht, Rosenborg, stb
(Faßa a fórum, megint lezárt egy topicot! - most nyitottam ki)
Zamat
2003-06-04 09:20:50
Én is csodálkoztam. Egyébként sztem finoman szólva is gusztustalan, ami a médiában ez ügyben folyik: jó-jó, mindenki elítélte az egészet, de úgy beszélnek róla, mintha ez egy természetes reakció lett volna ettől a hordától. Arról senki sem beszél, hogy a Fradi számtalanszor kapott ki, vesztette el a bajnoki címet az utolsó pillanatban, mégis csak most volt a balhé. Ha nem az MTK ellen és nem így veszítjük el a bajnokságot, semmi gáz nem lett volna. Így azonban vmilyen szinten érthető, hogy a közönség ingerült lett. Hozzáteszem, még így is csak néhány tucat vadbarom randalírozott, a szurkolók 99.9%-a nem.
Tegnap volt egy érdekes menyilvánulás az egyik debreceni szurkolótól (Blikk). Szerinte olyan Debrecenben nem fordulhat elő, hogy megverik az ellenfél játékosait. Kicsit vicces a srác kijelentése, hisz - mint néhány napja már írtam is - Keneseit ők verték meg. Akkor persze nem akarták kizárni az NB1-ből önmagukat...
Zamat
2003-06-05 22:02:58
Naná. Most mindenki a Fradiból akar első számú közellenséget csinálni. Mindenki jó fiú, csak azok a gonosz Fradisták.
Hozzáteszem, ha a nagy ötletek (másodosztály, kizárás stb.) bármelyike megvalósulna, akkor tényleg keresztet lehet vetni a magyar focira, mert azt klubszinten és nézőszámban csak a Fradi tartotta úgy-ahogy életben.
Ligur
2003-06-06 08:57:40
Van itt meg egy dolog amit erdemes megemliteni.
megpedig azt, hogy ez elo kozvetites volt. ep ezert teljesen mas ha az emberek TV-ben latjak azt, ahogy utik a jatekosokat, edzot, vagy csak az ujsagban olvasnak rola. Ezert van ekkora viszhangja es ezert lesz /szerintem/ egy eddig peldanelkuli buntetes.
egyebirant a kizarast , visszasorolast en is halva szuletett 5letnek tartom.
Zamat
2003-06-06 10:02:19
A gáz az, hogy mindenképpen a klubon akarják elporolni az egész balhét. Merhogy miért nem szűrték ki azokat, akik a balhékat okozzák stb.
Holott ehhez óriási anyagi támogatásra van szükség, hogy tényleg bevezethessék a szurkolói kártyákat, bekamerázzák az egész stadiont meg olyan biztonsági cégeket meg tudjanak fizetni, akik biztosítanak is.
Pl. a Megyeri úti stadionban mindez megvan, mert azt állami támogatással felújították. Mo-n egyetlen klub, még a Fradi sem, Várszegi ide- vagy oda, tudja mindezt önerőből végrehajtani.
Egyébként meg az a röhej, hogy jelenleg a fentieket hiába vezetnék be, mert eddig a magyar BTK nem tekintette bizonyító erejűnek a videofelvételeket!! Akkor kérdezem én, hogyan szűrjék ki az embereket, hogyha a bíróságon még egy felvétel sem bizonyíték ellenük???
| Idézet (Zamat --- Ma: Jun. 06 10:02) | Holott ehhez óriási anyagi támogatásra van szükség, hogy tényleg bevezethessék a szurkolói kártyákat, bekamerázzák az egész stadiont meg olyan biztonsági cégeket meg tudjanak fizetni, akik biztosítanak is.[/quote] Szurkolói kártya: kitalálták, hogy a B középnek kell majd ez. Holott a B közép tizenéves gyerekekből áll... Mindenki tudja, hogy "hányas számú" szektorokból indul a balhé. Oda viszont nem kell majd a kártya
Zamat
2003-06-06 15:17:00
Ja. A B közép nagy része tényleg szurkol, a balhézók pl. a hármas meg 16-os szektorban vannak rég.
A B középben baromi jó hangulat van, egy nem parás (értsd: ne a Fradi-Újpesten) meccsre érdemes oda jegyet váltani.
Zamat
2003-06-08 20:04:23
Nagyjából ide tartozik: Láttátok az Irigy Hónaljmirigy magyar foci paródiáját?? Találó, halálra röhögtem magam.
Na mit szoltok a büntihez? Év végéig pályabezárás, 4 millió a klubnak, 3 Szeilernek! Ha ez így marad, akkor a büntetés eléggé precedensértékű, hisz Siófokon sem volt kis botrány! Súlyos sérültek, meg minden... Hipóst miért nem büntették meg? Korábban vele is ki akartak fizetettni (egy másik ügy miatt) 250E forintot...
JollyDee
2003-06-11 08:09:20
Én már semmin nem lepődök meg. Egyszerűen tönkre akarják tenni a Fradit. Én ha a Szeiler helyében lennék, akkor beneveznék az osztrák bajnokságba, úgy ahogy azt a Hypo tette a női kézilabdában Magyarországon, és akkor az egész MLSZ bekaphatná, és a Fradi is nívósabb - ha nem is sokkal - bajnokságban játszana.
J.D.
Captain
2003-06-11 08:17:06
Sz.v.sz ki kellett volna zárni a fagyit a bajnokságból, a klubbot feloszlatni, a stadiont beszántani. A fagyistákat meg örökre lesittelni! Más megoldás nincs a cs?cselék ellen!
Ligur
2003-06-11 08:49:06
| Idézet (Captain --- Ma: Jun. 11 09:17) | Sz.v.sz ki kellett volna zárni a fagyit a bajnokságból, a klubbot feloszlatni, a stadiont beszántani. A fagyistákat meg örökre lesittelni! Más megoldás nincs a cs?cselék ellen![/quote] Captain
Kihagytad, hogy a stadion helyet pedig soval kell felszorni...
Zamat
2003-06-11 09:49:35
Akkor az összes magyar klubot fel lehetne oszlatni, a Puskás Frenc stadiont ledózerolni. A Fradi az egyetlen magyar klub, amelyik még képes vmit elérni nemzetközi szinten. Ha megszüntetik, megszüntetik a magyar focit is.
Captain
2003-06-11 09:52:30
Debrecenben egy szotyiszacskó miatt fújták le a mecset és adták a 3 ponot a Vasasnak. Ennek fügvényében nevettséges büntetést kapott a fradi.
Zamat
2003-06-11 09:54:27
Siófokon meg sérültek voltak és semmiylen büntetés sem volt...
A szöveges verzió nem adja vissza az eredeti lap tartalmát korrektül, nincsenek képek és formázott szövegek, az eredeti verzió megtekintéséhez: Kattints ide!.
Invision Power Board © 2001-2012 Invision Power Services, Inc.
|
|
|
|
|