Hosszan tartó, súlyos betegség után, 79 éves korában, pénteken reggel 7 órakor, a Kútvölgyi Kórházban elhunyt Puskás Ferenc, minden idők legnagyobb magyar labdarúgója - erről Szöllősi György, a család szóvivője tájékoztatta az MTI-t.
vác-gábor
2006-11-17 09:07:54
reggel mikór haza jöttem afuvarból ,mondtam az asszonynak hogy éjjel aztmár bemondta a rádió hogy bajok vannak.feribácsival.
nem tudok ilyenkor mit mondani elnézést de a könycsep azt hiszem most legurúl az arcomon.
vác-gábor
2006-11-17 09:32:53
IDÉZET(vác-gábor @ 2006. Nov. 17 09:17)
való igaz.
puskás ferenc nélkűl nincs magyar labdarugás, mondták régen.
vác-gábor
2006-11-17 09:41:36
Meghalt a világ leghíresebb, legismertebb magyarja, meghalt a világ egyik legjobb futballistája, a Nemzet Sportolója.
Ma már igen nehéz érzékeltetni, milyen lehetett fénykorában, kihez lehetne hasonlítani, de a jelenlegiek közül a francia Zinedine Zidane-t vagy a brazil Ronaldinhót lehetne példaként említeni. Igaz mindkettő világbajnok, Puskás viszont elveszítette a vb-döntőt. 1954-ben, Bernben ugyan két gólt is lőtt a döntőben a németeknek, de második, teljesen szabályos gólját, amivel a magyar válogatott megnyerhette volna döntőt, a játékvezető érvénytelenítette.
Puskás úttörők gyűrűjében
Kétszer volt spanyol gólkirály, pályafutása alatt összesen legalább ezer gólt szerzett, magyar válogatottbeli rekordja pillanatnyilag is világcsúcs. Nyolcvanöt meccsen nyolcvannégyszer talált a kapuba.
Puskás itthon tizenhárom évig a Kispestben játszott, hat évig szolgálta a Real Madridot, ráadásként harmincegy évesen, jelentős súlyfelesleggel, kétéves eltiltás után játszhatott újra. Akaraterejére jellemző, meg sem fordult a fejében a feladás gondolata, a játékostársai is elismerték tudását, a tízes mezt adták neki. Amikor a portugál Figo 2000-ben a királyi gárdához került, csak annyit mondott neki az elnök, úgy viselje ezt a mezt, hogy előtte Puskásé volt.
Puskás a Real mezében négy gólt lőtt a '60-as BEK-döntőn, azóta sem sikerült ez a bravúr senkinek, és valószínűleg jó ideig nem is ostromolja senki ezt a csúcsot.
A tiranai rendőr, a sevillai reptéri ügyintéző, a guadeloupe-i idegenvezető, az athéni taxis, az angliai kocsmáros Magyarországot Puskással azonosította.
"Puszkasz" volt az egyszemélyes országimázs, beszélő név, az ország és az egyetemes labdarúgás emblematikus alakja. Az egyik orosz lap főszerkesztője csak ennyit mondott róla: "ha nincs Puskás, akkor nincs magyar labdarúgás, akkor szovjet sincs, és akkor az egész emberiség szegényebb lenne."
Akik legalább egyszer látták futballozni, soha nem felejtik a cseleit, a lövéseit. Akik nem látták focizni, azok is esküsznek rá, ő volt az egyik legnagyobb.
A kommunista rendszer miatt csak éppen itthon nem lehetett a legnagyobb, mert a disszidálása után évekig még a nevét sem lehetett leírni, sőt megpróbálták befeketíteni. Túlzott anyagiasságáról cikkeztek itthon (az emlékezetes "kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci" mondatot idézték mindig), az Aranylabda-szavazáson a magyar újságíró nem adhatta rá a voksát, ennek ellenére lett második 1960-ban. A Real Madrid Vasas elleni vendégjátéka idején a spanyol csapat összeállítása tízfős volt, Puskás hiába játszott, a tudósításokban nem jelenhetett meg a neve. Első hazatérésekor, huszonöt év távollét után, '81-ben, részleges rehabilitációjakor is inkább vádolták, mint üdvözölték. A kor sztárriportere is olyan tévéinterjút készített vele, amelyiket szándékosan úgy vágták meg, hogy kedvezőtlen képet alakítsanak ki róla.
Puskást ugyanakkor annyira megbecsülték Madridban, hogy '66-os búcsúmeccsének teljes bevételét megtarthatta, Bernabéu elnök neki adta.
Ötven éve egyszer már eltemették. Az '56-os forradalom után, október végén az Interpress hírügynökség kiadta a hírt, a világlapok pedig átvették, hogy a harcokban az olimpiai bajnok és a világbajnoki ezüstérmes csapat kapitányát megölték. Rá is igaz volt a mondás, a halálhírét keltették, sokáig élt.
Kattintson!
A spanyol csatártársnál, Alfredo di Stefanónál érzékletesebben talán nem is lehetett volna kifejezni, milyen ember volt. "Játékosként és emberként is tízes." Ha valaki, akkor ő igazán ismerhette, hiszen Spanyolországban ő lett a legjobb barátja, ő segítette a nyelvtanulásban is, hosszú betegeskedése alatt is többször meglátogatta Budán. És ő árulta el azt is, hogy a disszidens magyarok legnagyobb jótevője, védőszentje volt. "Minden magyarnak segített, olyan volt, mint egy nagykövetség. A pénzét rájuk költötte."
Kattintson!
Öt nyelven beszélt; nem az a műveletlen, pénzszóró sztárfutballista volt, aminek sokszor megpróbálták beállítani. Igazán nagy vagyonra sohasem tett szert, spanyolországi üzleti vállalkozásai nem sikerültek. (Kolbászgyárat nyitott, például.)
Játékospályafutása után edzőként is sikeres tudott lenni. Hitvallása volt, hogy a labda nem izzad, nem fárad.
Az akkor még sehol sem jegyzett Panathinaikoszt 1971-ben BEK-döntőig vezette, Dél-Amerikában is megfordult, a magyar futballon viszont már ő sem tudott segíteni, négy meccsen egy győzelem került a neve mellé szövetségi kapitányként.
junior
2006-11-17 09:46:55
Ez az a pillanat, amikor nehéz bármit is mondani.
Őszinte részvétem a családjának.
alain
2006-11-17 10:53:29
nekem is összeszorul a torkom... egy óriás ment el....
Pacific
2006-11-17 10:59:55
ELMENT A LEGENDA, tovább fogyatkozik az Aranycsapat!
Őszinte részvétem a családnak!
Valaki
2006-11-17 11:01:00
Isten nyugosztalja, Öcsi bácsi...
straight
2006-11-17 12:09:53
Isten vele Öcsi bácsi!
Sándor Béla
2006-11-17 14:15:40
Sajnos soha nem láttam játszani a legnagyobb magyar futballistát, csak rövid összefoglalást láttam róla, és az akkori csapatról.
Részvétem a családnak, és Isten nyugosztalja Öcsi bácsit.
Zamat
2006-11-17 14:20:41
Nyugodj békében, Öcsi bácsi!
Roland77
2006-11-17 15:04:14
Isten nyugsztalja a Nemzet Öcsi Bácsiját!
crosweez
2006-11-17 15:43:51
Jó helyre került Ő, végre találkozhat újra a régi társakkal, cimborákkal.
Isten vele Öcsi bácsi!
Thoer
2006-11-17 15:57:04
Laci bácsi után most Öcsi bácsi is távozott. Mi legenda nélkül maradtunk, de ők nyugodjanak békében és részvétem.
Tyson 4 Life
2006-11-17 16:15:40
Nyugodjon békében Öcsi bácsi.
Sajnos biztos vagyok benne, hogy majd most a médiában egy csomó olyan ember fel fog tűnni mint "barát", akinek soha semmi köze nem volt a legendához. De ne legyen igazam.
kurt.040594
2006-11-17 17:48:43
A valaha élt legnagyobb magyar futbalista ment el!!!

Nyugodjék békében Öcsi Bácsi!!!!
Thoer
2006-11-17 18:31:41
Valaki
2006-11-17 18:37:24
vác-gábor
2006-11-17 19:11:40
szerintem kötelezővé kéne tenni az iskolákban
hogy az arany csapat tagjait kivülről tudják.
ez legalább anyira fontos mint bármelyik matek feladat,amit ráadásúl
sose használtuk az életben.
Sándor Béla
2006-11-17 19:20:12
IDÉZET(vác-gábor @ 2006. Nov. 17 19:11)
szerintem kötelezővé kéne tenni az iskolákban
hogy az arany csapat tagjait kivülről tudják.
ez legalább anyira fontos mint bármelyik matek feladat,amit ráadásúl
sose használtuk az életben.
Könnyebben meg is tanulnám! Ráadásul ez magyar történelem!
Tényleg pontosan hogy állt fel az aranycsapat? Néhány nevet pontosan ismerek, de hogy posztonként ki hol azt nem tudom.
vác-gábor
2006-11-17 19:36:26
IDÉZET(Sándor Béla @ 2006. Nov. 17 19:20)
IDÉZET(vác-gábor @ 2006. Nov. 17 19:11)
szerintem kötelezővé kéne tenni az iskolákban
hogy az arany csapat tagjait kivülről tudják.
ez legalább anyira fontos mint bármelyik matek feladat,amit ráadásúl
sose használtuk az életben.
Könnyebben meg is tanulnám! Ráadásul ez magyar történelem!
Tényleg pontosan hogy állt fel az aranycsapat? Néhány nevet pontosan ismerek, de hogy posztonként ki hol azt nem tudom.
minden itt van.
http://www.origo.hu/sport/magyarfoci/20031...ves.html?pIdx=9
csattila66
2006-11-17 20:10:36
Nyugodjon békében Öcsi bácsi!!!
csattila66
2006-11-17 20:11:57
NEM FELEJTÜNK EL ÖCS BÁCSI!!!
csattila66
2006-11-17 20:14:37
Ő AZ A KEVÉS EMBEREK EGYIKE AKIÉRT NEM SZÉGYELLEM, HOGY MAGYAR VAGYOK. SŐT BÜSZKE VAGYOK!!!
Brahma
2006-11-17 20:53:26
Öcsi bácsi! NYUGODJÉK BÉKÉBEN!!!
Nem szeretem a magyar focit. A focit sem igazán. De most egy legenda ment el, aki, ha saját generációm lett volna, megszerettette volna a footballt velem... A világ egyik legnagyobb sportembere emelkedett ma mitikus státusba!
Thoer
2006-11-17 21:05:41
Nagyon jót mondtál Brahma, én is így érzek. Sose szerettem a focit. Gyerekkoromban még néztem, mert mindenki, de aztán már nem kötött le, nem is értettem mit eszik rajta a világ. Aztán 1-2 éve láttam "A meccset" (6:3) valamelyik kisebb tévécsatornán. Én csak tátott szájjal néztem végig, amit a pályán műveltek azok a halhatatlanok és mind közül a legnagyobb: Puskás Ferenc. Szóhoz sem jutottam. Szép volt Öcsi bácsi!
Rajhi
2006-11-17 22:59:24
Nyugodjék békében, mindörökké halhatatlan marad.
DALET
2006-11-18 13:58:15
Míg élt nekem úgy tűnt a világ jobban tiszteli mint mi, itthon, ismerve az ügyeket. Néha még többet érdemelt volna tőlünk, mintha minden szeretetet csak most kapna meg. ( Itt nem a szurkolókra gondolok)
Szerintem is a világ egyik legnagyobb futballistája volt, mára a hallhatatlanok közé emelkedett.
Isten veled, Öcsi Bácsi!
Valaki
2006-11-18 15:12:12
IDÉZET(Sándor Béla @ 2006. Nov. 17 19:20)
Tényleg pontosan hogy állt fel az aranycsapat?
Grosics Gyula - kapus
Buzánszky Jenő - jobbhátvéd
Lóránt Gyula - középhátvéd
Lantos Mihály - balhátvéd
Bozsik József - jobbfedezet
Zakariás József - balfedezet
Budai László - jobbszélső
Kocsis Sándor - jobbösszekötő
Hidegkuti Nándor - középcsatár
Puskás Ferenc - balösszekötő
Czibor Zoltán - balszélső
london
2006-11-18 15:51:07
ISTEN VELED OCSI BACSI A NEMZET BALVANYA!
SAJNOS FELFOGHATATLAN VESZTESEG ERT MINKET MAGYAROKAT!
AKI mindig megnevettette a tarsasagat,zseni volt a labdarugasban,es rengeteg penzet koltotte a disszidens Magyarok megsegitesere!
FERI BACSI Nyugodj bekeben,es szamolatlanul rugd a golokat ahogy szoktad az egiekben is!!!
NEMCSAK A FOCIBAN , EMBERILEG is a LEGNAGYOBB VOLTAL,EMLEKED A SIRIG KISER MINKET,VISZLAT!
v-lee75
2006-11-18 16:18:15
Isten veled Ocsi bacsi!
Egyebkent a vilag legjobbjai kozott 6. helyre soroltak...
Ismet egy nagy klasszist veszitettunk el
DALET
2006-11-18 16:46:27
A péntek reggel elhunyt Puskás Ferenc emléke előtt is tiszteleg a Real Madrid, soron következő bajnoki mérkőzésén, a Racing Santander ellen. A szombat esti találkozó egyperces gyászszünettel kezdődik a Santiago Bernabéu stadionban.
gulyaspisti
2006-11-19 11:37:32
A világ legismertebb magyarja távozott el közülünk. Nugodjon békében.
Az összes nemzetközi hírforrás megemlékezett róla.
Öreg Peru
2006-11-19 12:10:59
Én egy nagyon szerencsés ember vagyok, hisz éveken keresztűl heti rendszerességgel találkozhattam, a nagyokkal és köztük Öcsivel is. Elmondhatom, hogy nagyon jóban voltunk. Nagyon szeretett mulatni és énekelni, amikor pihent rám szólt, énekelj szakál. Nagyon megszerettem, és amióta beteg, nagyon hiányzik. Mélyen bennem él, és sosem felejtem el, egy ujabb nagyság, igazi ember távozott el tölünk, s csak az vigasztal, hogy ha én is elmegyek, Öcsi, Laci, Nándi, Zoli és a többiekkel leszek együt, és újra hallom a biztatást, énekelj szakál, mesélj valamit, hisz veled mindig történik valami. Drága Öcsi, nyugodj békében, szívemben élsz mind addig, mig megint össze nem jövünk, ott fent, egy kocsonyára és kisfröcsre.
jozsika
2006-11-19 19:38:28
Isten veled Öcsi bácsi! Soha sem feljtünk el! Részvétem a családnak! A világ egész futball nemzete gyászol.
Norbi1971
2006-11-19 20:40:22
Olyan értelmetlen spekulációkba a magam részéről nem is mennék bele, hogy minden idők hányadik legjobb focistája volt. Viszont szerintem van néhány labdarúgó, aki olyan karizmatikus egyéniség, hogy túllép a sport dimenzióin, és a történelem (nem a sporttörténelem) részévé válik (időrendben):
Puskás,
Pelé,
Beckenbauer,
Cruyff,
Maradona.
Tyson 4 Life
2006-11-19 22:35:51
Most kezdődik az m1-en a legendás 6:3-as meccs. Én megnézem, tuti nagy élmény lessz látni.
junior
2006-11-20 16:57:52
Bevallom, most láttam először a meccset és még sokkal jobb volt, mint amire számítottam!
A csapat teljesítményének értékét pedig tovább növeli, hogy egy, a végsőkig hajtó ellenfél volt a másik térfélen. Mikor 6:2 arányban vesztésre álltak, még akkor is mentek mint a gép, nem adták fel! Le a kalappal előttük is!
Istenem, ha a mostani magyar válogatott ilyen mentalitással játszana, mint ez az angol együttes, soha senki egy rossz szót nem mondana rá!
Zamat
2006-11-23 00:11:36

Inter ultrák még vasárnap
DALET
2006-12-09 19:26:47
Ez a temetés méltó volt Puskás Öcsi nagyságához, méltó volt Magyarországhoz. A celebráló püspök lenyűgözött bazilikai beszédével.
Valóban, Öcsi már a hallhatatlanok csapatához tartozik.
Részemről hálás vagyok mindenkinek aki részt vett a temetés segítésében, mindenkinek aki ott volt.
Tudunk egyek is lenni, mentesek dühtől és balgaságtól. Köszönöm ezt a pillanatot Magyarország.
Zamat
2006-12-09 21:02:21
Megelőztél!
A püspök úr csodálatos beszédet mondott, és az egész ceremónia nagyon megható és méltóságos volt.
Tyson 4 Life
2006-12-09 23:39:43
Valóban szép volt a ceremónia.
Viszont az elég szomorú volt, hogy nem telt meg a Puskás-stadion. ennyit talán megérdemelt volna, hogy a pestiek közül többen kimenjenek.
DALET
2006-12-10 14:44:58
IDÉZET(Tyson 4 Life @ 2006. Dec. 09 23:39)
Valóban szép volt a ceremónia.
Viszont az elég szomorú volt, hogy nem telt meg a Puskás-stadion. ennyit talán megérdemelt volna, hogy a pestiek közül többen kimenjenek.
Ebben igazad van Tyson. Sajnos Budapesten a közhangulat megváltozott ( érthető okokból) az elmúlt 3 hónapban. Már nem az a békés város ami volt.... Itt élni, átélni más mint a Tv-n látottakat értelmezni.
Az emberek, ismerőseim is, ma már elriadnak a tömegrendezvényektől, a politikai kísérletektől, itt az rontott sokat a helyzeten hogy a "Kossuth tériek" egyesültek, majd bejelentették hogy részt kívánnak venni a temetésen. Ennyi elég volt sok embernek.
Ezeknek az "embereknek" csak gratulálni lehet hogy ezt a szomorú eseményt is megpróbálták felhasználni saját céljaik érdekében.
Őket minősíti, mégha nincs is annyi értelmük hogy ezt megértsék.
Sajnálom, de ma már ez is a "miénk".
A szöveges verzió nem adja vissza az eredeti lap tartalmát korrektül, nincsenek képek és formázott szövegek, az eredeti verzió megtekintéséhez:
Kattints ide!.